Semmit nem szeretnék mondani a CT berendezés helyi hiánya mellett operáció közben elhunyt kislány haláláról. Nem vagyok szakember, nem tudom megítélni, mi történt volna, ha abban az intézményben rendelkezésre áll ez a vizsgálati eszköz. Viszont kaptam minap egy levelet, amiben a korábbi munkáltatómnál vezetett egészségpénztári megtakarításom pár száz forintos összegéről tájékoztatnak. Két emberrel beszéltem az utóbbi fél órában erről, és mindketten hasonló cipőben járnak. Kurvasokan lehetünk így.

Gondolatkísérlet:

Lemondok a megtakarításomról, és leszögezem, egyébként sem fizetnék erre a számlára soha többet pénzt (ez azért fontos, mert nyilván ügyfelet veszíteni senki nem szeret). A megtakarításom utalják át, annak az egészségügyi intézménynek amelyet megjelölök. Számlát nem kérek (alapból a költésekhez kellett -többe kerülne a leves mint a hús- de itt nem szolgáltatást veszek igénybe) lemondok a “vagyonomról”. Hozzanak létre egy rendkívül egyszerűen használható internetes felületet ehhez (ajánlott levelet küldeni, vagy ügyfélszolgálathoz személyesen elszopni emiatt szinte senki nem menne). Megadjuk a partnerszámunk, és mondjuk még egy azonosítónkat, és ezzel elintézve. Ez a biztosítóknak is előny, abból a szempontból, hogy parlagon heverő ügyfeleknek nem kéne többet rendszeresen levelet küldözgetni, és egy adminisztrátorral nyilván tartani őket. Spórolnának vele.

Advertisement

Ha csak 200.000-en vagyunk (nem jártam utána, háromnegyed órás az ötlet), és csak 500Ft/fő, az 100.000.000Ft. Annyiból kb. kijön egy ilyen gép.

Viszont sok aggály merült fel jogi kérdésekben (lemondhatsz-e erről a pénzről, elkölthető-e ÁFA-tartalmú vásárlásra egy ÁFA-mentes megtakarítás, és még gondolom sok más).

Kérlek téged, ha jogász vagy, esetleg van jogász rokonod-barátod-plüssmackód, kaparjátok meg ezt, lehet-e vele valamit kezdeni!

Alulról szerveződni mindig jó, most sajnos -úgy látom- szükséges is.

(ha egyetértetek ezzel, szórjátok el az internet kesze-kusza csatornáiba, hátha...)